A segítség
A ’60-as években járunk egy Mississippi-i kisvárosban, Jacksonban. Skeeter (Emma Stone) a főiskola befejezése után újságíró szeretne lenni, azonban ehhez nincs elég tapasztalata, így csak a helyi lap háztartási rovatában válaszolhat a levelekre. Ehhez egyik barátnője fekete cselédjének, Aibileennek (Viola Davis) a segítségét kéri. Azonban Skeeter látva a cselédek megalázottságát, kiszolgáltatását, arra a döntésre jut, hogy könyvet ír a helyzetükről. Kezdetben Aibileen mereven elzárkózik az ötlettől, mert fél, hogy baja származhat belőle. De miután fültanúja volt telefonon keresztül annak, hogy veri meg barátnőjét a férje, cselekvésre szánja el magát. Eleinte nehezen megy a kitárulkozás, hamarosan azonban barátnője is vele tart a mesélésben. Ez pedig egy lavinát indít el a cselédek körében…
A film hitelesen és magával ragadóan mutatja be az afro-amerikai bejárónők helyzetét a ’60-as évekbeli Amerikában. Az elnyomás, a rasszizmus, a megaláztatás, mind olyan dolog, amik külön-külön is nehézzé teszik az életet, így együttvéve pedig keservessé. A történetben szereplő cselédek, annak ellenére, hogy túlnyomórészt az említettek határozzák meg az életüket, mégis igyekeznek vidámak és melegszívűek maradni. Azonban érdekes, hogy a fehér asszonyok mennyire ellentmondásosan viselkednek. Erre tökéletes példa az, hogy külön illemhelyet építenek a cselédeknek azért, nehogy elkapjanak valami betegséget tőlük, de azt hagyják, hogy a gyereküket szinte teljes egészében ők neveljék. De azt is megemlíthetnék, hogy sokan a család jelenlétében szinte egyenlően bánnak a bejárónőjükkel, a vendégek előtt viszont elutasítóan, alsóbbrendű lényként kezelik őket.
Ez volt az első film, amit Emma Stone (Könnyű nőcske, Zombieland) főszereplésével láttam és nagyon jól hozta a fiatal, sikerre vágyó és segítséget nyújtó újságíró szerepét. A legszembeötlőbb vele kapcsolatban az volt, mennyire kitűnt a környezetéből: semmi műremek frizura, egyszerű ruhák és emberséges viselkedés. Talán pont ezért tudtak neki megnyílni a kisváros bejárónői. Az ő tökéletes ellentétét játszotta Bryce Dallas Howard (A falu, Pókember 3.), aki a rasszista, keménykezű Hilly Holbrook szerepét kapta. Ő a filmben az, aki túlbuzgóan és a legvégsőkig védi a fehérek jogait, nem véve figyelembe azt, hogy kiken gázol át ezzel.
A film sokat köszönhet az Aibileent játszó Viola Davis (Kétely) és a Minnie szerepében tetszelgő Octavia Spencernek (Pokolba taszítva, Hét élet) is. Tökéletes megformálói a családoknál szolgáló cselédeknek. Habár Minnie-t több bátorsággal és nagyszájúsággal áldotta meg az ég, mint bármelyik más bejárónőt. Ez pedig okoz pár vicces jelenetet a sokszor szomorú történetben.
Mellettük még említést kell tennem Jessica Chastainről (Az élet fája), aki a melegszívű, de kirekesztett Celia Foote-ot formálta meg. Ő az, aki – a többiekkel ellentétben – az elejétől kezdve egyenrangúan bánik a cselédjével. Ez már akkor érződik, mikor örömében megöleli Minnie-t csak azért, mert elvállalta az állást, később pedig egy asztalhoz ül vele ebéd közben. Ez a mai világban talán annyira nem meglepő, viszont ez akkoriban olyan hatalmas tettnek számított, ami miatt a többiek teljesen elűzhették volna a kisvárosból, ha kiderül. Azonban ő ezzel és Minnie tiltakozásával sem törődve, tette azt, amit a szíve diktált.
A film emberi sorsokat mutat be, és teszi ezt olyan emberközeliséggel, hogy lehetetlen nem szeretni. Az alapjául szolgáló könyvet Kathryn Stockett írta, az eredeti címe pedig The Help.
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert
Brian Engle az American Pride 29-es járatán az igazak álmát alussza, amikor egy kislány sikítozására ébred. Az első, amit felfedez, hogy az utasok többsége, valószínűleg a legénységgel együtt, eltűnt, a gépen csak páran maradtak. A repülő olyan, mint egy kísértet járta hely: a zsúrkocsin ott vannak az italok a poharakkal, pénztárcák, szemüvegek és ékszerek hevernek mindenhol, sőt még egy parókát és számos fogkoronát, illetve -tömést is találnak a gépen maradt utasok. Hosszas tanakodás után, arra is rájönnek, miért éppen ők nem tűntek el, és végül egy repülőtérre is sikerül leszállniuk. Azonban a megkönnyebbülés helyett csak újabb pánik vár rájuk: a repülőtér ugyanolyan üres és kihalt, mint maga a gép. És ez még nem minden, ugyanis közelednek ők, akik felfalnak mindent…
Mort Rainey, a híres író feje fölött összecsapnak a hullámok: feleségét rajtakapta egy másik férfival egy motelban, majd házasságuk válásban végződik és még az írás sem megy neki. A Tashmore Glen-i nyaralójukban próbálja kiheverni az elmúlt hónapok szenvedéseit, amikor megjelenik John Shooter és plagizálással vádolja meg. Mort visszautasítja a vádakat, de Shooter nem hagyja annyiban, tényleges bizonyítékot akar. Rainey eldönti, hogy a feleségével elküldeti a magazint, amivel be tudja bizonyítani, hogy ő írta hamarabb a novellát. Azonban a New York-i házuk, ahol a magazin is megtalálható volt, még aznap este leég. Mort ennek ellenére megpróbál egy másik példányt szerezni, de egymás után bukkannak fel a különösebbnél különösebb véletlenek. Senki más nem látta Shootert a faluban Morton kívül, a volt feleségének a szeretője pedig egy Shooter’s Knob nevű kisvárosból származik. Végül már Mort sem tudja, hihet-e a véletlenekben. Shooter, persze, ez alatt sem adja fel, egyre inkább vágja a fát Mort alatt.
Egy két kisregényből álló Stephen King kötetet tart kezében az olvasó, az első történet a Langolierek – egy perccel éjfél után, a második pedig a Titkos ablak, titkos kert – két perccel éjfél után. A két regény egymástól merőben eltérő témát boncolgat, azonban mindkettő egyformán élvezhető. Az első rész arra keres választ, mi lesz a múlttal, ha már ténylegesen elmúlik, a második pedig arra, mi történik, ha az író valóságot és fantáziát elválasztó “ablaka” összetörik, a két világ pedig menthetetlenül összekeveredik. Mindkét történet előtt egy-egy bevezetőt olvashatunk az írótól, mindezt olyan bensőséges hangnemben, mintha közeli barátok lennénk és épp egy szobában kávézgatnánk Kinggel, miközben ő maga meséli el a két regényt.
Az irományok színvonala egy cseppet sem süllyedt az elvárt alá, ami nem meglepő ismerve Stephen King munkásságát. A történetek bővelkednek a részletekben, valamint a sejtelmes és kellően rémisztő jelenetekben egyaránt. A kötet az olvasót valósággal magába szippantja és csak akkor ereszti, ha már az utolsó szavakat is elolvasta és értelmezte. Stephen King a történetek végén sem tudta meghazudtolni önmagát, ugyanis egyik kisregénynek sincs ténylegesen vége. Az író az olvasó fantáziájára bízta a tényleges befejezést, mindkettő történet vége enyhén nyílt.
Azonban el kell szomorítanom azokat, akik véres horrorra, az ártatlanokat ijesztő és uralmuk alá vonó szellemekre számítanak. Ez a két regény teljesen hétköznapi. Nincsenek benne fantomok, haláluk után feltámadt kisállatok vagy mások vérére szomjazó vámpírok. A történetek arra világítanak rá, hogy a szörnyetegek nem rajtunk kívül, hanem bennünk lakoznak.
A kötet második kisregényéből film is készült Johnny Depp főszereplésével.
Lauren Kate: Fallen – kitaszítva
Van valami fájdalmasan ismerős Daniel Grigoriban. A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézményben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik. Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz, és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá is tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani… A veszedelmesen izgalmas és sötéten romantikus regény letehetetlen olvasmány és felülmúlhatatlan szerelmi történet.